Additional Post Header AH

Cukor helyett

Cukor Helyett Stivia

Cukor helyett

0

Cukor helyett

cukor helyett

Sok levelet kaptam a „CUKOR DILEMMA„ cikkemmel kapcsolatosan. Voltak, akik megköszönték, hogy végre volt egy összefoglaló a cukorral kapcsolatban. A mézzel és a fruktózzal kapcsolatban sok a téves információ, így nagyon hasznosnak találták a kapott infókat.

Kaptam olyan levelet is, aki kicsit megrótt azért, hogy micsoda hülyeség ez a cukor-tilalom, hiszen nagyszüleink is ettek mézet és cukrot és mégsem voltak betegek. Igen, ez igaz.

De ne feledkezzünk meg arról, hogy az élelmiszerek, amiket akkor ettek, adalékmentesek, és sokkal egészségesebbek voltak, mint manapság. Ma már mindenbe tesznek valamilyen formában cukrot, mert  függőséget okoz, és ez nagyon kifizetődő. A felvágottakban és szinte az összes feldolgozott élelmiszerben is találhatunk cukrot, ha az összetevőit böngésszük. Számomra a legmeglepőbb, hogy a cigarettában is van cukor. Többek között ezzel is függőséget okoznak.

Gyerekkoromban minden nyaramat a vidéki nagyszüleimnél töltöttem. Jól emlékszem arra, hogy nem volt minden nap süti, csoki. Szezonális, friss éppen érő gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottunk. Csak hétvégén sütött nagymamám valami finom sütit. Nem lehetett kapni a boltban lépten nyomon péksüteményt és mindenféle nasit, üres kalóriabombákat. A lekvár befőzést nagyon-nagyon vártuk, mert akkor kinyalhattuk a lekváros lábost. Akkor a finom, frissen főzött lekvárral kente meg nagymamám az uzsonnára kapott kenyeret. Még most is érzem a fenséges barack lekvár ízét és illatát.

No, elég a nosztalgiázásból! Nézzük hát, miket is használhatunk cukor helyett, anélkül hogy megemelnénk az inzulinszintünket és jó táptalajt szolgáltatnánk a candida gombáink elszaporodásának.

A nyírfacukorról

Kezdjük manapság a legnépszerűbbel, – amit cukor helyett használunk – a nyírfacukorral azaz a xylittel.

A nyírfacukrot eredetileg a nyírfa kérgéből állítanak elő. Kinézetre olyan, mint a kristálycukor. A xylit gyakorlatilag egy un. cukoralkohol. A xylit mindig is része volt a táplálkozásunknak, mert a növényekben benne van. Pl. a szilvát alapul véve, 100 grammnyi szilvában 1gr xylit található. A máj is bont le, ill. termel xilytet szénhidrát átalakító folyamataiban. Ez napi 5-16 grammot jelent.

A nyírfacukor hatása, édes ízérzete megegyezik a cukoréval, de a glikémiás indexe jóval alacsonyabb vagyis 12-es.

A xylit hőálló, azaz főzésálló. Így kiválóan alkalmas cukor helyett a főzéshez-sütéshez. Sokan panaszkodnak hasmenésre és a hasgörcsre, amikor áttérnek a hagyományos cukrokról a xylitre. Miért van ez? A vékonybélben csak a 25-50%-a szívódik fel, a maradék a vastagbélbe kerül. Ez okozza az esetleges gázképződést, hasmenést, hasi fájdalmat. Tapasztalataim szerint azoknál is problémát okoz, akiknek nagy gyulladásuk van a vékonybél területén. Azoknál is gond, akik egy az egyben használják a xylitet. Tehát ugyanolyan mennyiségben, mint a kristálycukrot.

Mi a megoldás?

Fogyasszuk napi rendszerességgel cukor helyett a xylitet, és csak nagyon lassan fokozatosan vezessük be az étrendünkbe. Napi 1 teáskanállal célszerű kezdeni, majd 1-1 teáskanállal emelni az adagot napról-napra. A rászokási idő 6 hét. Érdemes ezt szem előtt tartani. Ez a fokozatos bevezetés, még a nagyon érzékenyeknél is be szokott válni. Mindenképpen érdemes kipróbálni, a kezdeti nehézségek ellenére is. A gyerekeknél még fontosabb a fokozatos adagnövelés.

A xilyt valójában cukoralkohol, így nem ajánlott azoknak, akik krónikus bélgyulladásban szenvednek (IBS, Crohn betegség stb).

A xylit nagyon jó tulajdonságokkal rendelkezik még:

  • gátolja a fogak szuvasodását, mert nem alakul ki savas Ph, amiben a baktériumok szaporodni tudnának.
  • a xylit prebiotikumként is működik, mert a vastagbélben csökkenti a savas pH-t és így serkentik a jó baktériumok szaporodását, de gátolja a „rossz” baktériumok elszaporodását.

Ma már sok helyen vásárolható a nyírfa cukor. Óvakodjunk a kukoricából előállított GMO-os hamisítványoktól. Ezek olcsóbbak ugyan, és Kínából származnak.

Mit lehet még hagyományos cukor helyett használni?

A szacharinokról

A híresztelésekkel ellentétben az egyik legbiztonságosabb mesterséges édesítőszer a szacharin. A szacharint már 110 éve használják édesítésre cukor helyett. Ennyi idő alatt már kiderülhetett volna sok mellékhatása.

Ciklamát

A ciklamátot az Egyesült Államokban az 1940-es évek táján betiltották. Ennek valószínűleg csak egy oka lehetett, még pedig az, hogy a sokkal olcsóbban előállítható aszpartámnak igyekeztek „helyet csinálni” az édesítőszer piacon. Azóta az FDA (Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerfelügyelet) szabad utat adott a ciklamátnak, mert a rákot okozó hatását nem találták bizonyítottnak.

Stívia

cukor helyett - stivia

Stívia rebaudiana azaz a sztívia magyar nyelven jázminpakóca. Ez egy olyan növény. amely eredetileg Paraguay északi részén volt honos. Az ott élő bennszülöttek ezt a növényt régóta használják a cukor helyett édesítésre. A sztíviának nagyon alacsony a kalória értéke. Főzés és sütésálló. A levélből kivont édesítő 300x édesebb mint a cukor. Kissé kesernyés az íze, vannak, akik emiatt nem kedvelik. Jó hír azoknak, akik a keserű íz miatt nem kedvelik a stiviát, hogy ma már olyan fajtát is kitenyésztettek, amelynek nincs ez a kesernyés íze.

Japánban kedvelt édesítőszer, melyet a Japán élelmezésbiztonság is biztonságosnak talált és engedélyezett. A sztíviát régóta fogyasztják, hagyománya van, főleg Dél-Amerikában. Már elterjedt az egész világon, kb.164 millióan édesítenek vele. Használhatják várandósok is. Hosszútávon is fogyasztható, nem okoz semmilyen emésztési problémát. Tudományos vizsgálatokkal bizonyították, hogy napi 1 gramm elfogyasztása vérnyomás csökkentő hatású. Csökkenti az étkezés utáni cukorszintet, és az inzulinérzékenységet is fokozza.

A legújabb édesítőszer az eritritol

Valahogy úgy alakult, hogy ezt az édesítőszert még nem használtam cukor helyett. Így nem tudok beszámolnia személyes tapasztalataimról. Szeretném kipróbálni, mert sokan szeretik, dicsérik.

A megismeréséhez a Wikipédiát hívom segítségül:

„Az eritritol természetes cukoralkohol. Kis mennyiségben megtalálható gombákban, körtében, dinnyében, szőlőben, és erjesztéssel készült ételekben: borban, szójaszószban, sajtban. Mint a legtöbb cukoralkoholt, édesítőszerként használják. Édesítőereje 60-80%-a a közönséges cukorénak. Íze hűs és édes. 160°C-ig nem veszíti el édes ízét, és nincs utóíze. Jól kombinálható más édesítőszerekkel. Nagy része gyorsan felszívódik a vékonybélben. A vastagbélbe csak egyszeri nagy mennyiség (több mint 0,5 g/tskg) fogyasztása esetén jut, így nincs puffasztó és hashajtó hatása, mint más cukoralkoholoknak. A felszívódott mennyiségnek több mint 90%-a változatlan formában távozik a szervezetből a vizelettel 24 órán belül, emiatt energiatartalma igen csekély (20 kcal/100g). Glikémiás indexe 0-nak tekinthető, mert az inzulintermelésre gyakorlatilag nincs hatással, így cukorbetegek is fogyaszthatják. Szénhidráttartalma 1 g/100 g.[1] A többi cukoralkoholhoz hasonlóan nem okoz fogszuvasodást, mert a szájban található baktériumok nem tudják feldolgozni. Gátolja a gombaszaporodást, így candida diétások is fogyaszthatják.

Glicin

Cukor helyett még használható a glicin, amely egy aminosav. Biztonsággal használható, még a sütést is bírja.

A glicin egy természetes aminosav, mely nagy mennyiségben található meg a kollagénben. Mellékíz mentes édes íze miatt ételek/italok édesítésére is alkalmas. Hőálló, így süteményekbe és forró italokba is alkalmazható. Édessége kb a normál kristálycukoréval megegyező.

A glicin a kollagén típusú fehérjékben legnagyobb mennyiségben előforduló aminosav. Más fehérjeforrásokban csak kis mennyiségben fordul elő. Manapság sokkal kevesebb kollagén típusú fehérjét fogyasztunk mint őseink, hiszen a körömpörkölt, csontlé, kocsonya, pacal és hasonló ételek nem túl divatosak már. Jelentősen eltolódott tehát a fehérjebevitelünkből származó aminosavak aránya.

Inulin

Az édes és egészséges cukorpótló

Miért egészséges az inulin?

• Megnöveli a jótékony –probiotikus– baktériumok számát

• Javítja a kalcium, a vas és a magnézium felszívódását

• Nem emeli meg a vércukorszintet, ugyanakkor kiváló cukorpótló, ezért a diabéteszesek is fogyaszthatják

• A vérszérumban hígítja a koleszterin és a trigliceridek koncentrációját, szabályozza a koleszterin szintjét

• Óvja a vastagbelet a rákos megbetegedésekkel szemben

• Növeli a széklet mennyiségét és gyakoriságát, megszünteti a székrekedést

• Bélflóra regeneráló

Az inulint elsősorban a cikória és az örménygyökér gyökeréből nyerik ki, ezen kívül nagyobb mennyiségben megtalálható a csicsókában, az endíviában a spárgában a banánban. Szintén inulin-forrásnak számít a fehér szarvasgomba, a , a bojtorján, a gyermekláncfű gyökere, a póréhagyma,  a hagyma és a dália gumója. Az inulin prebiotikus tulajdonságú, azaz olyan táplálék, amelyet szervezetünk nem képes megemészteni, ugyanakkor táplálékul szolgál a bélflóra hasznos baktériumai számára. Nem szívódik fel a vékonybélben, a baktériumok hatására csak a vastagbélben indul erjedésnek. Az inulin hatása, hogy megnöveli a jótékony bifidusz baktériumok és a laktobacilusok számát. Ezek rendkívül fontosak egészségünk szempontjából, hiszen segítik a tápanyagok felszívódását. Az inulinnak köszönhetően a szervezet könnyebben és nagyobb mennyiségben hasznosítjaa kalciumot, a vasat és a magnéziumot. Összességében elmondható, hogy az inulin segítségével visszafordítható a bélflóra károsodása, így megszüntethetők az emésztési panaszokat

Eszter
biorezonanciameres.hu
paleowebaruhaz.hu
biomer.org
mydoterra.com/biorezonancia

Leave a Reply

Paste your AdWords Remarketing code here

A honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezárás