Additional Post Header AH

Mi minek felel meg a doTERRÁNÁL?

6 Olaj Ami Azonnal Segít

Mi minek felel meg a doTERRÁNÁL?

0

A NEVEK ÉS RÖVIDÍTÉSEK DZSUNGELÉBEN

Mi minek felel meg a doTERRÁNÁL? Itt a segítség az eligazodáshoz.

Amikor kezdő doTERRÁ-s voltam, nagy fejtörést okozott, hogy melyik keveréknek mi a magyar neve.
Amerikában máshogy hívják, a könyvekben más néven szerepel és van hogy a különböző kiadványokban is más-más elnevezéssel találkozhattok.

Egy a lényeg: bármelyik elnevezést is nézzük, mind utal arra, hogy mire is használható az a keverék.
Persze egymás között megint másképp nevezzük a különböző blendeket. Pl. a SMART&SASSY a FOGYI BLEND, de CUKORCSEPPNEK is hívták már. Ugye így már egyértelmű lenne mire is jó?

Szóval itt a hivatalos lista, ami eléggé megtépázott a jelenleg is érvényben lévő rendelkezések miatt. Az eredeti angol neveket a doTERRA cégnek az európai honosítás, engedélyeztetés miatt és a szabályzók miatt is meg kellett változtatni. Volt olyan eset, hogy már volt olyan néven európai levédett termék, így nem lehetett bejegyezni, szabadalmaztatni az amerikai nevén az illóolaj keveréket. Maradva a SMART&SASSY-nél: az eredeti elnevezés SLIM&SASSY volt. Ilyen már volt bejegyezve, így SMART-ra változtatta a cég. Sajnos az elnevezés persze nem utal az S&S igazi küldetésére, a súlyvesztés előmozdítására.

Az utolsó 2 betű az ESSENTIAL ON THE GO appos alkalmazásban használatos elnevezést jelöli!

Nézzük a listát!

Adaptív = ALAKALMAZKODÓ KEVERÉK – STRESSZ KEVERÉK – (még nincs a rendszerben)
Anti-Aging = IMMORTELLE – SALUBELLE – ÖREGEDÉST LASSÍTÓ KEVERÉK – IM
Cellular Complex Blend = DDR PRIME – SEJTVÉDŐ KEVERÉK – DP
Cleansing Blend = PURIFY – NYIROKTISZTÍTÓ – FRISSÍTŐ KEVERÉK – PU
Comforting Blend = CONSOLE – A GYÁSZ KEVERÉKE – POZITÍV KEVERÉK – CO
Detoxification Blend = ZENDOCRINE – MÉREGTELENÍTŐ KEVERÉK – ZE
Digestion Blend = DIGESTZEN a.k.a. ZENGEST
Encouraging Blend = MOTIVATE – ÖSZTÖNZŐ KEVERÉK – MO
Focus Blend = INTUNE – FIGYELEM KEVERÉK – IT
Grounding Blend = BALANCE – KIEGYENSÚLYZÓ KEVERÉK – BA
Holiday Blend = HOLIDAY JOY – ÜNNEPÉLY KEVERÉK – HJ
Inspiring Blend = PASSION – SZENVEDÉLY KEVERÉK – PA
Invigorating Blend = CITRUS BLISS – PEZSDÍTŐ KEVERÉK – CB
Joyful Blend = ELEVATION – HANGULATEMELŐ KEVERÉK – EL
Massage Blend = AROMATOUCH – MASSZÁZS KEVERÉK – AT
Metabolic Blend = SLIM & SASSY – SMART & SASSY – ANYAGCSERE KEVERÉK – SS
Protective Blend = ON GUARD – IMMUNVÉDŐ KEVERÉK – IMMUNKEVERÉK – OG
Reassuring Blend = PEACE – BÉKE KEVERÉKE – ELFOGADÁS KEVERÉK – PE
Renewing Blend = FORGIVE – ELENGEDÉS KEVERÉKE – TÜRELEM KEVERÉK – FO
Repellent Blend = TERRASHIELD – ROVARRIASZTÓ KEVERÉK – TS
Respiration Blend = BREATHE – AIR – LÉGZŐRENDSZER KEVERÉK – BR
Restful Blend = SERENITY – ALVÁST TÁMOGATÓ KEVERÉK – PIHENTETŐ KEVERÉK – SE
Skin Clearing Blend = HD CLEAR – BŐRTISZTÍTÓ KEVERÉK – HD
Soothing Blend = DEEP BLUE – MOZGÁSSZERVI KEVERÉK – CSILLAPÍTÓ KEVERÉK – DB
Tension Blend = PASTTENSE – FEJFÁJÁS KEVERÉK – FESZÜLTSÉGOLDÓ KEVERÉK – PT
Digest Zen – ZENGEST = EMÉSZTÉS KEVERÉK – DZ
Uplifting Blend = CHEER – BOLDOGSÁG KEVERÉK – CH
Womens’s Monthly Blend = CLARYCALM – NŐI HAVI KEVERÉK – NŐI KEVERÉK – CC
Woman’s Blend = WHISPER – NŐI PARFÜMKEVERÉK

A KIDS COLLECTION BLENDJEI:

1. STADY = GROUNDING BLEND – GYEREK BALANCE – ST
2. CALMER = RESTFUL BLEND – PIHENTETŐ KEVERÉK – GYEREK SZERENITY – ALVÁST SEGÍTŐ – CA
3. BRAVE = CORUAGE BLEND – BÁTORSÁG KEVERÉKE – GYEREK – GYEREK MOTIVATE – BR
4. STRONGER = IMMUNVÉDŐ KEVERÉK – GYEREK ONGUARD – ST
5. RESCUER = SHOOTING BLEND – CSILLAPÍTÓ KEVERÉK GYEREK DEEP BLUE – RE
6. THINKER = FOCUS BLEND – GYEREK INTUNE – TH
7. TAMER = EMÉSZTŐRENDSZERI BLEND – GYEREK ZENGEST (MÉG NINCS A RENDSZERBEN)

Elég unalmas ez a téma, de úgy érzem elég hasznos.
Azért az elnevezések így is utalnak a blendek feladataira.

Az olaj legyen veletek!

Eszter&Gábor

Leave a Reply